Az őszinteség gyakorlata

Az őszinteség a boldogság kulcsa?
Te őszinte vagy másokkal?
…és MAGADDAL?

A belső békéhez és a fiatalság szabadságának megőrzéséhez vezető út

Mindennél fontosabb, hogy őszinte légy magaddal. Ha nem vagy magaddal őszinte – attól még nyerhetsz sok futamot és világbajnokságot, lehetsz sikeres bármiben, amit csinálsz – de semmi sem fogható ahhoz, hogy tisztában vagy azzal, hogy őszinte vagy másokkal és önmagaddal is. (Sebastian Vettel)

Sebastian Vettel szavai mély igazságot rejtenek: a sikerek és elismerések utáni hajrában (sőt egyáltalán a mindennapok során) gyakran elfelejtjük, hogy a legfontosabb kapcsolat, amit ápolnunk kell, az önmagunkkal való viszony.

Az őszinteség nem csupán erkölcsi kötelességünk, hanem önismereti eszköz is, ami segít megérteni saját vágyainkat, félelmeinket és céljainkat. Ugye milyen nagy feladat sokszor az, hogy szeressük magunkat és ne úgy tekintsünk magunkra, mintha a saját alkalmazottunk lennénk – természetesen egy diktatórikus rendszerben?

A legtöbb esetben túl sokat várunk el magunktól: dolgozz többet, legyél terhelhetőbb, legyél türelmesebb, bírd ezt még ki, ne egyél annyit mert nagy lesz a feneked, hívd fel ezt, írj annak, FOMO… jaj de hosszú tud ez a sor lenni. Nem mindig vagyunk magunkhoz kedvesek. Ha legalább annyira empatikusak lennénk magunkkal amennyire másokkal tudunk, atyaég! 😊

Miért fontos mindez?

Mert amikor tisztában vagyunk saját vágyainkkal, félelmeinkkel és céljainkkal (tehát nem valahol a tudatalattinkban mocorog a gondolat és éjszakánként előjön az álmunkban – hanem frankón felfogjuk, kimondjuk, képviseljük), akkor képesek vagyunk tudatosabb döntéseket hozni, amelyek összhangban állnak a belső értékeinkkel és igényeinkkel. (ha tudom, hogy a csokis fagyit szeretem, ennek ellenére vaníliásat veszek és otthon húzom a számat – akkor azt kinek köszönjem?)

Ez a tudatosság segít elkerülni azokat a helyzeteket, amelyekben mások elvárásainak megfelelve cselekszünk, ami hosszú távon frusztrációhoz és elégedetlenséghez vezet. A vágyaink megértése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan célokat tűzzünk ki, amelyek valóban motiválnak és értelmet adnak a mindennapjainknak. De igaz ez minden másra is, párválasztástól a barátaink megválogatásáig, házvásárlástól az üzleti döntésekig. (valljuk be, intelligens lények vagyunk, szükségünk van arra, hogy lássuk értelmét minden egyes napunknak, meg úgy általában a létezésünknek is).

A félelmeink felismerése és kezelése nélkülözhetetlen a személyes növekedésünkhöz, mivel gyakran ezek a félelmek akadályoznak meg minket abban, hogy teljes mértékben kiaknázzuk a bennünk rejlő potenciált. A céljaink ismerete irányt és struktúrát ad az életünknek, segít fókuszálni az energiánkat és erőforrásainkat arra, ami igazán számít (NEKÜNK).

És most nem is igazán a megszokott üzleti szemszögből szeretnék elmélyedni ebben a témában, inkább emberileg, amikor úgy tök jó lenne elégedettnek, általában boldognak, jókedélyűnek lenni. De hogyan is lehetnél boldog, hogyha nem vagy jól? Hogyha azt sem tudod mire vágysz? (ez a nőknél még inkább kardinálisabb probléma, mert általában másokat magunk elé helyezünk).

Vigyázz!

Az őszinteség hiánya nem csak lelki, hanem testi tünetekben is megmutatkozhat, mint a pszichoszomatikus betegségek (mint például a gyomorfekély, a magas vérnyomás, vagy bizonyos típusú fejfájások), amelyek gyakran összefüggésben állnak a belső konfliktusokkal és a meg nem élt érzelmekkel. A stressz, amit az önmagunkkal való őszintétlenség okoz, hozzájárulhat a krónikus betegségek kialakulásához is, mint az autoimmun betegségek vagy a depresszió.

Nem is kell messzire menni, ne az ismeretlen emberekről beszélgessünk, akiket a villamosmegállóban látsz vagy a buszon, vagy a boltban. Gondolj azokra, akik körülötted vannak – család és barátok. Ismersz igazán boldogtalan embereket, akik mindig másokat sorolnak saját maguk elé? Naná.

De hogyan ismerjük fel, ha hazudunk magunknak?

Figyeljünk a belső hangra, ami gyakran megpróbál figyelmeztetni minket, ha valami nincs rendben. Vonuljunk félre, és legyünk őszinték magunkhoz. Kérdezzük meg magunktól:

Hogyan állunk a családunkhoz, a munkánkhoz, a barátainkhoz?

Mit szeretnénk valójában az élettől?

Az őszinteség gyakorlása nem könnyű feladat, de hosszú távon felszabadít és segít abban, hogy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb életet éljünk. Bátornak kell lennünk. Érdemes.

Emlékezzünk vissza arra az időre, amikor tinédzserként úgy éreztük, a világ a mi játszóterünk. Amikor szórakoztunk és élveztük az életet, amikor másnaposan mentünk be suliba vagy a munkahelyünkre (nyilván nem ügyvezetői pozícióba), amikor a pillanatnak éltünk, spontánok voltunk, nem csak nevettünk, hanem vihorásztunk, táncoltunk, tomboltunk, és megadtuk magunknak amire valójában szükségünk volt – vagy legalábbis azt hittük, hogy arra van szükségünk – de akkor ez így volt jó. Persze nem azt mondom, hogy rúgjuk ki a ház oldalát heti több alkalommal így felnőttként is vagy legyünk megint hippik – na nem mintha bírnánk már ugyanúgy… de miért érzi azt az emberek többsége, hogy meg kell dögleni a súlyok alatt? Belénk van kódolva/nevelve, hogy nyomjuk a melót amíg ki nem hullunk aztán hétvégén tessék örülni, ha a Netflix meglep valamivel? Miért veszett ki a spontaneitás belőlünk az évek során?

Lehet mondani, hogy tinédzserként azt sem tudtuk merre vagyunk arccal és leginkább csak kísérleteztünk, de ha körbe nézel (és visszanézel): pl. milyen szakításokat láttál régen és most? Mennyi időt várt egy átlag ember abban a korban, hogy kilépjen mondjuk egy mérgező kapcsolatból és most mennyit vár? (ha egyáltalán valaha is kilép). Régen elintézted fiatalon annyival, hogy „jól van mész a picsába, ne nézzél hülyének” most meg „úristen ott a hitel, ki tudja jut -e még nekem nő meg amúgy is a többi haveromnál is annyi a kaki, nem olyan sz*r ez”.

És most nem arról beszélünk, hogy összeveszett a pár, mert az egyik rossz helyre pakolta a zokniját… 🙂

Mi van negatív, ugye?

Mégis ennek az egésznek a szép oldalát szeretném megvilágítani. Ne féljünk! Persze felnőttként sokkal nagyobb a felelősség és muszáj vagy gondolkozni mielőtt döntéseket hozol, de ha picit jobban szeretnéd magad, talán boldogabb is lehetnél. Elégedettebb, teljesebb.

Persze-persze, az amit 20-25 évesen csináltunk, annyira már nem lenne működőképes, de emlékszel még arra a felszabadult érzésre? Fel tudod idézni? Ha az érzés meg van, miért ne lehetne ezeket előhívni és tettekkel is előidézni felnőtt-kompatibilis verzióban?

Hamarosan 33 éves leszek, és nem, nincsen kapuzárási pánikom. Egyszerűen csak látom, ahogy az emberek sorvadnak el kötelességből és ez nagyon elszomorít. Egyre kevésbé merünk megnyílni egymás előtt. Ha másnak nem merjük megmondani a frankót akkor mi van saját magunkkal? Mert a magunkkal tartó kapcsolat örök, tehát még keményebb meló kimondani, mi tetszik és mi nem tetszik. Ott van csak igazán tétje a játéknak. Előbb-utóbb muszáj vagy tükörbe nézni.

Tehát, ha kellene egy mankó: az őszinteség gyakorlása során ne feledkezzünk meg arról a szabadságról, amit a fiatalságunk adott. Engedjük meg magunknak, hogy újra felfedezzük azt a részünket, aki nem fél kockáztatni, aki nem aggódik „annyit” a holnap miatt, és aki képes megadni magának mindazt, amire szüksége van – vagy amire úgy érzi, hogy szüksége van.

Tetszik egy táska és még pénzed is van rá? Vedd meg! Félsz, hogy megbánod? Max feldobod Vinted-re. Ugyan már! Ugyanígy bármi mással… Jó lenne, ha lenne egy szép csokor virág az asztalon, de nincsen párod? Vegyél magadnak egy pofátlanul nagy rózsacsokrot! Megérdemled! Kényeztesd magad.

Nekem, amikor nem volt párkapcsolatom (mondjuk egész fiatalkoromban nem volt olyan, amit lehetett volna értelmezni – bár igény se nagyon volt), simán elmentem egyedül wellness hétvégére is. És nem azért, mert nem jutott partner, hanem azzal akartam lenni, akit a legjobban szeretek és akinek a legtöbb támogatást kellett adnom akkor – elvittem magamat és bármit megkívántam, bármi megtetszett, azzal szépen meg is leptem magam. És egy pillanatig sem voltam magányos. Mert nem voltam egyedül – jóban voltam magammal. Van, amikor a legjobb társaság mi magunk vagyunk.

Ez a fajta öngondoskodás és önszeretet nem önzőség, hanem az önbizalom és az önbecsülés építőköve. Amikor megtanulunk jól lenni a saját társaságunkban, felfedezzük, hogy a boldogság nem kívülről érkezik, hanem belülről fakad.

A saját magunkkal való jó viszony a legmegbízhatóbb kapcsolat, amit valaha is kialakíthatunk.

Nem kell mások jóváhagyását keresnünk, nem kell mások elvárásainak megfelelnünk. Csak annak kell lennünk, akik valójában vagyunk, és megadni magunknak azt a szeretetet, törődést és figyelmet, amit megérdemlünk. Gondolj csak bele, mennyi mindenre vágyunk nap, mint nap, amit másoktól várunk el. Egy kedves szó, egy megerősítő gesztus, egy apró figyelmesség. De miért várjuk el mindezt másoktól, ha megadhatjuk magunknak is? Amikor önmagunkkal vagyunk jóban, minden nap lehet Valentin-nap, születésnap vagy akár karácsony. Nem kell különleges alkalom ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, hogy megajándékozzuk magunkat egy kis extra figyelemmel vagy egy kis luxussal.

Az önszeretet gyakorlata nem csak a lelki egészségünket javítja, hanem az élet minden területén pozitív változásokat hozhat.

Amikor magabiztosak vagyunk, és jól érezzük magunkat a saját bőrünkben, ez sugárzik is rólunk. A munkahelyünkön hatékonyabbak, a kapcsolatainkban nyitottabbak és őszintébbek lehetünk. Az önszeretet nem csak arról szól, hogy jól érezzük magunkat, hanem arról is, hogy a legjobb verzióját hozzuk ki magunkból.

Azt mondanom sem kell, hogy én is akkor találkoztam a férjemmel, amikor a legjobban éreztem magamat, amikor beláttam, hogy ez vagyok én, ezek a hibáim, ezek az erősségeim, én így vagyok kerek egész – kell, nem kell 😊 Így nem okozol meglepetést sem magadnak, sem a partnerednek – mert az őszinte arcodat mutatod már a legelején. Így mindenki tudja, mire számíthat.

Az őszinteség nem csak egy erkölcsi választás, hanem egy önismereti folyamat is, amely lehetővé teszi, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a kötelességek és a szabadság, a stabilitás és a spontaneitás, a komolyság és a játékosság között.

Az önmagunkkal való békénk kulcsa is. Legyünk bátrak, hogy szembenézzünk a valósággal, és ne féljünk megosztani igaz énünket a világgal.

Az őszinteség által nyert belső békével és összhanggal minden más sikert felülmúlhatunk. Szeressük magunkat annyira, hogy merjünk őszinték lenni, és aszerint alakítsuk az életünket, hogy valóban teljesüljön a szívünk vágya.

Az őszinteség nem mindig könnyű út, de mindig a legjutalmazóbb. Engedjük meg magunknak, hogy emlékezzünk arra a szabad szellemre, aki egykor voltunk, és engedjük, hogy ez az emlék inspiráljon minket arra, hogy őszintén éljünk, ne csak másokkal, hanem önmagunkkal is.

Hagyjuk, hogy ez az őszinteség vezessen minket a mindennapokban, hogy döntéseinket és cselekedeteinket a belső igazságunk és értékeink irányítsák.

Ne féljünk szembenézni a múltunk árnyékaival, és ne hagyjuk, hogy a félelmek vagy a kételyek elhomályosítsák a jövőnkbe vetett hitünket. Az őszinteség által megnyíló út lehetőséget ad arra, hogy megtisztuljunk, hogy megszabaduljunk a felesleges terhektől, és hogy teljes szívvel és lélekkel haladjunk előre.

Az önmagunkkal való őszinteség azt is jelenti, hogy elfogadjuk a hibáinkat, és tanulunk belőlük, anélkül, hogy önmagunkat lebecsülnénk.

Ez a fajta belső párbeszéd lehetőséget ad arra, hogy jobban megismerjük saját motivációinkat, vágyainkat és korlátainkat, és így tudatosabban alakítsuk az életünket.

Végül, de nem utolsósorban, az őszinteség nem egy magányos küzdelem. Osszuk meg tapasztalatainkat, tanuljunk mások bátorságából és erősségéből, és engedjük, hogy a közösség ereje támogasson minket ezen az úton. Az őszinteség által kialakított kapcsolatok mélyebbek és igazabbak lesznek, legyen szó barátságról, szerelemről vagy akár a munkahelyi kapcsolatainkról.

Tehát, bátran lépjünk előre az őszinteség útján, és engedjük, hogy a belső fényünk vezessen. Legyen ez a fény a reményünk, a bátorságunk és az a szeretet, amit önmagunknak és másoknak is nyújtunk.

Az őszinteség nem csak egy erkölcsi választás, hanem az életünk gazdagításának eszköze is. Hagyjuk, hogy ez az eszköz formáljon és vezessen minket egy boldogabb, teljesebb élet felé.

A nyugati embereknek ezt tanulnia és gyakorolnia kell, nekünk nem minden esetben jön ösztönösen. De nincsen ezzel baj. Így a jó! 😊

Egy csodálatos muzsikával zárok, ami reggel óta kering körülöttem:

„S bár meglehet, hogy tévedek,
A dal ura elé úgy léphetek,
Hogy nyelvemen nincsen más, mint: Halleluja.”

Szeretettel: Aletta