Hunyadi – a sorozat

Egyszerűen imádom a Hunyadi sorozatot! Minden epizód egy időutazás a történelembe, és lenyűgöző látni, hogy a magyar filmipar milyen magas színvonalú produkciót hozott létre.​ Zseniális emberek vannak ebben az országban.

Ami különösen tetszik, hogy a készítők nemcsak a képernyőn, de azon kívül is rengeteget tesznek azért, hogy minél több emberhez eljusson ez a remekmű. Tegnap este sikerült a videós tartalmakra is rákapni és amit lehetett megnéztünk (amíg várjuk a következő részt, muszáj valamit fogyasztani, ami Hunyadi)

Például a Youtube-on futó „Hunyadi Titkok Ördög Nórával” sorozatban betekinthetünk a kulisszák mögé, és megismerhetjük a forgatás legizgalmasabb megoldásait.

1. rész – Történelmi hitelesség, az írószoba rejtélyes világa
Megismerhetjük a forgatókönyv születésének érdekességeit, az írás kihívásairól beszélgetett Nóri Bán Mórral, a Hunyadi regényfolyam írójával, Lengyel Balázs showrunnerrel és Robert Lantos vezető producerrel.

2. rész – A hiteles környezet megteremtésének titkai
A második részben látjuk, hogyan jött létre a hiteles középkori látványvilág. Érdekes részletekről mesél Kővári Attila, art director, Vörös Márton, látványtervező és Frank Zoltán, berendező.

3. rész – Hatás minden érzékszervre: filmzene és sound design
Megismerkedhetünk a sorozat hangzásvilágának megalkotóival és műhelytitkaival. Balázs Gábor hangmérnök és Asher Goldschmidt a sorozat zeneszerzője és Lengyel Balázs showrunner mesélnek a hangok és a zene fontosságáról.

4. rész – Speciális effektek, különleges technikai megoldások
A vizuális trükkök varázslatos világába kalauzolnak el bennünket. Takács Gergely VFX producer, Lengyel Balázs showrunner és Garas Dániel vezető operatőr mutatják meg a legérdekesebb műhelytitkokat. (kedvenc)

5. rész – Smink, ruhatervezés – Korhű megjelenés, korszerű formában
Kriskó Ancsa maszkmester, Németh Gabi mesterfodrász, Merkovits Bea jelmeztervező és Kátai Gergely fegyver- és páncélkészítő mesélnek arról, hogyan varázsoltak minden egyes szereplőt középkori karakterré.

Ez a fajta kreatív és interaktív marketing közelebb hozza a nézőket a sorozathoz, sőt még inkább felkelti az érdeklődést azokban is, akik esetleg még nem kezdték el nézni. És persze apránként csepegtetik nekünk, ahogy azt kell.

A közösségi médiában megosztott exkluzív tartalmak, mint például werkfilmek és interjúk, tovább növelik a rajongók izgatottságát és a sorozat iránti lelkesedést.​

Long story short, lenyűgöző látni, hogy a profi szakemberek, a kreatív ötletek és a jól átgondolt marketingstratégia hogyan alkotnak tökéletes egységet, aminek eredménye egy hibátlan produkció amiért annyira meg van veszve mindenki, hogy a záróepizódot a mozikban is fogják vetíteni! Ha még nem láttátok a #Hunyadi sorozatot, mindenképp nézzétek, nem fogtok csalódni!​ (ajánlott a rendezői változat)

Az extra tartalmakért pedig óriási gratula! Zseniális. 👏

Nagy-Kozma Aletta