Döntések

Mi alapján döntünk életünk nagy kérdéseiről? Miért halogatunk, és mikor cselekszünk ösztönösen? Vajon az ösztönös döntések a legjobbak?

Egy nyári reggel Budapest szívében, egy kis kávézó teraszán ülve, figyelem, ahogy az emberek sietnek munkába, a villamosok csilingelve viszik őket a céljuk felé. A kezembe fogom a gőzölgő lattémat, és azon tűnődöm, hogyan is hozzuk meg a döntéseinket.

Mi az, ami igazán meghatározza, hogy milyen irányba indulunk el, és miért döntenek egyesek könnyedén, míg mások hezitálnak minden apróságon?

  • Gondolj csak bele, a döntéseink olyanok, mint a gardróbunkban sorakozó ruhák. Ott van az a kis fekete ruha, amit mindig előveszel, amikor nem tudod, mit vegyél fel. Ez a Jolly Joker. Tudod, hogy jól áll, kb minden cipődhöz passzol és még táskád is van hozzá. Pont ott takar, ahol kell. Egyszóval, tökéletes. Egy gyors döntés, egy biztos választás, a járt út, volt már rajtad ezerszer, senki nem fog ledöbbenni, amikor megjelensz benne.
  • Aztán ott van az a flitteres, merész darab, amit egyszer megvettél, de sosem hordtál. Utoljára a próbafülkében volt rajtad. Na jó, lehet néha felveszed pár percre akkor is, amikor a szekrényedben pakolászol – csak hogy tudd, jó még Rád és amúgy marha jól néz ki. Csak hát az a tipikus „Nincs rá alkalom”. Beleszerettél, pénzt adtál érte, mégis bizonytalan vagy benne. Gyorsan döntöttél, magadnál tartod, de rajtad kívül még senki sem látta rajtad. Tehát valójában, nem is döntöttél mellette, csak annyira tetszik, hogy azért elajándékozni nem szívesen…

A ruháinkhoz hasonlóan az életünk nagy döntései is sokféleképpen születnek meg. Vegyük például a párválasztást. Tinédzserkorunkban az első szerelem gyakran egy pillanat alatt születik meg: egy mosoly, egy pillantás, és máris azt hisszük, megtaláltuk az igazit. (ha még meghív fagyira is, onnantól kezdve gavallér… tökéletes). Gyorsan és ösztönösen döntünk, szinte gondolkodás nélkül. Felnőttként azonban már óvatosabbak vagyunk. Minden találkozást, minden beszélgetést alaposan mérlegelünk, hiszen tudjuk, hogy egy rossz döntés hosszú távú következményekkel járhat. Persze, az időnk is drágább, lehet hogy már párszor megégettük magunkat, felismerjük a mintákat és sokszor okoskodunk már a nulladik percben (ő erre ezt reagálja, akkor ő a C típusú versenyző, na vele nem kell elmenni…). Aztán lehet, hogy nem is így van, de azt hisszük, minél idősebbek vagyunk, annál okosabbak is.

A tapasztalaton múlna mindez? Vagy minél többet tapasztalunk, annál jobban kitolunk magunkkal, amikor döntéseket kell hozni? Annál inkább vagyunk kevésbé intuitívek?

Ugyanez igaz az üzleti életre is. Egy marketing kampány megtervezése közben minden egyes lépést gondosan mérlegelünk. Az üzleti döntések olyanok, mint egy sakkjátszma: minden lépésnek megvan a maga következménye. Néhányan villámgyorsan döntenek, ösztönösen érzik, mi lesz a nyerő lépés. Mások hosszasan mérlegelnek, minden apró részletet megvizsgálnak, mielőtt elköteleznék magukat egy irány mellett. Elvégzik harmadszorra is a piackutatást, a versenytárselemzést, miközben a konkurencia már a negyedik PPC kampányát teszteli és be is állt a nyerő formulára.

De mi van a nagy döntésekkel, mint például a házvásárlás? Fiatalon talán gyorsabban döntünk, mert még nem tapasztaltuk meg a nagy döntések súlyát. Az első lakásunkat gyakran csak az alapján választjuk, hogy milyen közel van a belvároshoz, vagy hogy van-e elég hely a barátoknak (neadj’ isten szép színű a fal meg jók a bútorok, mert az eladónak volt annyi esze, hogy elmenjen egyet IKEA-zni). Felnőttként azonban már sokkal több szempontot veszünk figyelembe: az iskola közelsége, a munkahely megközelíthetősége, az ingatlan értéknövekedési potenciálja… Ezek mind olyan tényezők, amelyeket alaposan mérlegelünk, mielőtt meghoznánk a végső döntést.

Ide érdemes beszúrni, hogy például egy lakásvásárlás közel sem olyan komoly, mint amennyire görcsölünk rajta. Én már úgy vagyok ezzel: „Megyünk a következő lakásunkba, maradunk, ameddig jólesik”. Az ingatlan is egy eszköz, egy állapot. Persze az emberekre nem tekintünk így. De legalább van néhány olyan dolog, ami nem végleges, így nem kell gyomorgörcsöt kapni miatta, ha nem vagyunk benne biztosak.

Az életünk minden napján szembe kell néznünk apró és nagy döntésekkel egyaránt. Az emberek különbözőek. Vannak, akik a szívükre hallgatva gyorsan döntenek, és vannak, akik hosszasan mérlegelnek, és úgy vetik papírra a pro contrat, mint egy bonyolult matematikai egyenletet. De miért van az, hogy tinédzserkorunkban gyorsabban döntünk, míg felnőttként hajlamosabbak vagyunk többet agyalni? Talán azért, mert fiatalon jobban hallgatunk az ösztöneinkre, és kevésbé félünk a hibázástól?

Fiatalon megbocsájthatóak a hibák, de felnőttként már nem?

Ahogy öregszünk, megtanuljuk, hogy minden döntésnek súlya van, és a hibáinkból való tanulás néha fájdalmas lehet. Nem is beszélve arról, ha tizenéves korodban nem jól döntesz, max anyukád szólt hogy ideje picit gondolkodni – felnőttként már nem csak anyukád intő szavaira kell készülni, mert ott van a kedvesed, a gyerekeid, a barátaid, a főnököd, a kollégáid, na meg persze a szomszéd is, akinek a szava aztán tényleg számít.

Emlékszem, amikor először döntöttem úgy, hogy projektmenedzser leszek egy kiadónál, olyan pozícióban ami akkor (maradjon magunk között) meghaladta a képességeimet. Az ösztöneim azt súgták, hogy ez az én utam, mégis hetekig gondolkodtam, mielőtt elfogadtam volna az ajánlatot, mert féltem, hogy nem fogom tudni megtanulni mindazt, amit már tegnap tudnom kellett volna. És most, amikor visszanézek, látom, hogy minden egyes döntésem – legyen az gyors vagy lassú – formálta az utamat, és tett azzá, aki ma vagyok. Ha akkor nem döntök bátran, most biztosan nem született volna meg ez a cikk. Na és akkor itt jönne a másik lényeg – én ezen a döntésemen nagyon sokat ültem. Csoda, hogy még élt a lehetőség, mire méltóztattam egy olyan pozíciót elfogadni, amiért más ölt volna az én koromban. Halogattam. Hogy mázli vagy sors, hogy mégis nekem jutott, nem tudom. És ha elviszik előlem, talán nem is fejtettem volna meg sosem, hogy az én saram lett volna.

De miért halogatunk? Miért ülünk annyit a döntéseink előtt a kérdésen? Talán még felnőttkorban is? Mondjuk mert már van vesztenivalónk. Fiatalon talán kevesebb felelősség és kevesebb tapasztalat miatt gyorsabban döntünk. De, amikor már van, amit elveszíthetünk, hosszabban mérlegelünk. Mit veszíthetünk, amit később nem szerezhetünk meg ismét? Az idő, az esélyek és a kapcsolatok mind-mind értékesek, és ezért próbálunk minél okosabban, megfontoltabban dönteni. Természetesen közben 4 másik ember fejével is gondolkodni szinkronban, mert az nagyon egészséges.

Van a Mátrix-ban egy nagyon emlékezetes rész, amikor Neoék találkoznak a Merovingivel (na meg az ő feleségével, de Monica Belluccit nem szabad csak úgy megemlíteni, ennek a gyönyörű nőnek külön cikket kell majd szánni). Na szóval! Így szól a diskurzus:

  • Merovingi: A világban csak egyetlen biztos pont van, egyetlen általános szabály, egyetlen igazi törvény: A kauzalitás. Akció és reakció. Ok és okozat.
  • Morpheus: A lánc elején egy döntés áll.
  • Merovingi: Nem! Téved. A döntés joga csupán illúzió hatalmasok és elnyomottak között.

Ez a párbeszéd arra utal, hogy minden cselekedetünknek van egy oka és egy következménye, amit kauzalitásnak nevezünk. Merovingi szerint a döntések illúziók, és valójában minden esemény szükségszerű következménye az előző eseményeknek. Ez a gondolat „kicsit” megkérdőjelezi a szabad akarat létezését, és azt sugallja, hogy a döntéseink valójában előre meghatározottak, a körülmények és az előzmények láncolata alapján.

Bár úgy érezhetjük, hogy a döntéseink szabadon hozott választások, valójában azok az életünkben bekövetkező események természetes következményei lehetnek. Az üzleti életben és a személyes életünkben hozott döntéseinket gyakran olyan tényezők befolyásolják, amelyek kívül esnek a közvetlen irányításunkon. De megnyugtató, ugye?! (gyengébb idegzetűek már tapsolnak „Szuper, fel is vagyok mentve!”) Na de most komolyan…

Ezt figyelembe véve még fontosabbá válik, hogy hogyan reagálunk ezekre a körülményekre és hogyan tanulunk a döntéseink következményeiből.

A kauzalitás elve segíthet megérteni, hogy minden választásunk valamilyen reakció következménye, és hogy a jövőbeni döntéseinket is hasonlóan befolyásolhatják az előzmények.

Szóval mielőtt elkezdenél szorongani, érdemes megkeresni azt a kiinduló pontot, azt az okot, ami miatt te például költöznél, munkahelyet váltanál… mert lehetséges, hogy nem is a döntés az, amit olyan sokat hezitálsz, hanem az oka, ami nincsen tisztázva vagy feldolgozva, kimondva vagy elismerve.

És akkor az idő.

Vannak helyzetek, amikor nagyon gyorsan kell dönteni. Ilyenkor nem az a kérdés, hogy jól vagy rosszul döntünk-e, hanem hogy MOST döntsünk, mert muszáj. Például, amikor el kell rántanod a kormányt különben ütközöl. Ilyen esetekben ösztönösen cselekszünk. Talán akkor tudunk a legjobban dönteni, amikor forró a talaj alattunk. Abban a pillanatban nem jut eszünkbe, mit szólnak mások … Az ösztönös döntések sokszor a legjobbak, mert az agyunk ilyenkor a leggyorsabban dolgoz fel minden információt és bekapcsol az igazi természetünk, a valós akaratunk. Abban a pillanatban nem jut eszünkbe, mit szólnak mások, nem mérlegelünk minden apró részletet, hanem egyszerűen cselekszünk. Az ilyen helyzetekben hozott döntések gyakran megmutatják az igazi természetünket, a belső erőnket és azt, hogy valójában mire vagyunk képesek és mire tartjuk saját magunkat. Az ösztönös reakcióinkra hagyatkozva egy mélyebb, talán rejtett bölcsességhez férünk hozzá, amely túlmutat a racionális gondolkodáson és a korlátainkon. Gondoljunk csak bele, hány olyan pillanat volt az életünkben, amikor egy gyors döntés megmentett minket egy nagyobb problémától vagy veszélytől. Legyen szó egy üzleti helyzetről, ahol azonnal kellett választani két stratégia között, vagy egy személyes krízisről, ahol azonnali cselekvésre volt szükség. Ezekben a pillanatokban az ösztöneinkre támaszkodva hoztuk meg a legjobb döntést, még akkor is, ha utólag nem tűnt tökéletesnek. Ez is bizonyítja, hogy a döntéseink nem mindig a hosszú mérlegelés és az alapos elemzés eredményei. Néha az élet legfontosabb választásait a szívünk diktálja, nem pedig az értelem. (Elvállaljam az állást? Elköltözzek vidékről a városba vagy fordítva?)

Van is erre egy játék, amit gyakran használnak arra, hogy segítsenek az embereknek gyorsan, ösztönösen válaszolni a kérdésekre, és így feltárni a valódi érzéseiket és a szándékukat. A játék neve „Gyors válasz”, úgy emlékszem. A lényege, hogy a játékvezető gyors egymásutánban egyszerű kérdéseket tesz fel, amelyekre a válaszadónak azonnal, gondolkodás nélkül kell válaszolnia és általában tud is, hiszen ezek valóban nagyon egyszerű kérdések és nem nagy súlyuk van.

Például:

  1. Mi a kedvenc színed?
  2. Melyik a kedvenc ételed?
  3. Hova utaznál legszívesebben?
  4. Mi a kedvenc könyved?
  5. Szeretsz Inárcson lakni?

Itt mondjuk arra ment ki a játék, hogy költözni kell. 😊

Szóval, hogyan tanulhatunk a döntéseinkből? Először is, ne félj hibázni. Minden rossz döntés egy lépcsőfok a jobb irányba. Másodszor, bízz az ösztöneidben, de ne felejtsd el mérlegelni a lehetőségeket is. És végül, emlékezz rá, hogy minden döntés – akár gyors, akár lassú – része az utazásodnak.

És őszintén megmondva, azzal is hozol döntést, ha nem hozol döntést. A halogatás és a cselekvés elkerülése is egy választás, amelynek megvannak a maga következményei, hiszen ilyenkor hagyjuk, hogy az események irányítsanak minket, ahelyett, hogy mi irányítanánk az életünket. Vagy marad ahogy van. De azért marad, mert így döntöttél (hogy nem döntöttél).

A döntések művészete nem más, mint az életünk irányítása. Akár egy jól megválasztott ruha, akár egy stratégiai lépés a karrierünkben, minden választásunk formál és alakít minket.

Tehát a legfontosabb döntés, hogy dönts. Mert végül a döntéseink határoznak meg minket. A döntéseink feleljenek meg az akaratunknak, a céljainknak, a boldogságunknak, hogy aztán a végén mi is azok közé a szerencsések közé tartozzunk, akik azt mondhatják: „A saját életemet éltem”.

És ha nem Te döntesz, akkor sem kell aggódnod. Egy kedves barátnőmet idézve „Akkor majd az élet rendez helyetted, csak az nem biztos, hogy tetszeni fog”. Szóval érdemes beleszólnod a saját életedbe, és érdemes nem beleszólnod másokéba. Általában fordítva könnyebb… de érdemes gyakorolni.

Aletta