A cigarettázás számomra sosem volt csak egy szokás. Az életem része volt, és nem csak a megszokott reggeli rutinban, hanem a napi pillanatok apró szüneteiben, amikor szükség volt egy kis kikapcsolódásra, egy kis „én időre”. De most elérkezett az idő, hogy búcsút vegyek tőle. Ezen a napon már nem gyújtottam rá!
A csoportos foglalkozások egyik mélyreható feladata az volt, hogy nevezzük el a cigarettánkat majd búcsúzzunk is el tőle. Elsőre tréfásnak tűnt, de rávilágított, mennyire személyes a kapcsolatunk ezzel az apró, mégis komoly hatással bíró tárggyal/szerrel (!?).
Én Lolitának neveztem el. Miért pont Lolita? Az azonos című film és könyv iránti rajongásom miatt. Lolita csábító, veszélyes és egyszerre függőséget okozó szer. Az ember belemerül, rabja lesz, de végül tudja, hogy menekülnie kell. Lolita gyönyörű és ártalmas, mint maga a cigaretta. Csodálatos, de képes megölni – ahogy Humbertet is tönkretette az ő megszállottsága. Így én is rájöttem, hogy el kell engednem ezt a kapcsolatot, mert árt.
Mielőtt még én is belehalnék.
Bár Lolita elkísért a mindennapjaimban, most búcsúzom, és tudom, hogy az elengedés nem lesz könnyű. Lolita nem csupán egy tárgy, hanem társ, aki része volt az életem legapróbb pillanatainak is. De ahogy Humbertnek is rá kellett döbbennie, hogy nincs jövője ha nem szakítja meg a kapcsolatot, úgy nekem is el kell engednem Lolitát – hogy megmentsem magam. És akkor jöjjön a levél. (nem a legjobb szakítós levél, javaslom ne is vegyetek példát; csak ha cigiről van szó..)
Búcsúlevél Lolitának
Drága, gyönyörű, csodálatos Lolita,
Az utazásunk hosszú volt, és nem mondhatom, hogy nem élveztem minden egyes percét. Veled töltöttem a reggeleket, a napközbeni szüneteket, az éjszakákat. Ott voltál velem, amikor boldog voltam, és ott voltál akkor is, amikor vigaszra vágytam. Mindig mellettem voltál. Amikor italoztunk, különösen sok időt töltöttél velem. Sőt azt kell mondjam, jól álltál nekem. Nagyon jól kiegészítettél, eszközöm is voltál. Segítettél kapcsolatokat is teremteni, mert nem hittem el, hogy nélküled is odaállhatok bizonyos társaságokhoz.
De most elérkezett az idő, hogy elengedjelek. Ma már nem fogunk találkozni. Nem azért, mert nem szerettelek, hanem mert túlságosan is. Átvetted az irányítást, és ez a kapcsolat már nem harmonikus. Túlságosan mélyre mentem veled, és tudom, hogy ez az utazás nem folytatódhat tovább.
Mindig tudtam, hogy egyszer el kell válnunk, de most végre képes vagyok megtenni ezt a lépést. Te csábító és erős voltál, de most én vagyok az erősebb. El kell engedjelek, mert az egészségem, az életem és a jövőm ennél fontosabb.
Nem lesz könnyű. Hiszen te vagy az, aki vigaszt nyújtott a nehéz pillanatokban, aki mellettem álltál a stresszes percekben. De most más útra lépek, egy új életbe, ahol már nem lesz helyed.
Köszönöm az együtt töltött időt, de most elbúcsúzom. Az életem egy új szakaszába lépek, és neked abban már nincs helyed.
Viszlát, Lolita.
Nagy-Kozma Aletta
Leave a Comment