Vezetőnek születni kell? – Mítosz és Valóság

Vajon valóban a bölcsőben dől el, hogy ki lesz a jövő vezetője, vagy a vezetési képességek olyan készségek, amelyeket bárki elsajátíthat?

A múlt héten lehetőségem volt a vezetők egy kisebb csoportjával találkozni, személyiségtípusokról beszélgetni. Felmerült az a téma is, vajon mi, akik ott voltunk, vezetőnek születtünk, vagy csak így alakult?

El volt rendelve már gyermekkorunkban az, hogy mi ebben jók vagyunk, vagy legalábbis tudunk hatékonyan működni?

Valamennyi résztvevő azonnal rávágta, hogy ő máshogy el sem tudná képzelni a jelenlegi életét. Persze a legtöbben a létra aljáról indultunk, de jó helyen vagyunk most. Aztán volt egy nagyon szimpatikus üzletasszony, aki erről teljesen máshogy vélekedett. Az ő története az, hogy sosem tervezett csapatot irányítani, különösebb igénye sincs arra, hogy ő feladatokat osszon ki, csapatot vezessen – egyszerűen így nevelték, ez volt a dolga, beletanult, és most itt van. Jól csinálja.

Hazafelé gondolkoztam. Sok embert ismerek, akik nem a legjobb anyagi körülményekből indultak, mégis sikeres vállalkozókká váltak. Vannak, akik kiváló szakemberek lettek és váltak vezetővé, mások nagyon jól tudtak kapcsolatot építeni és remekül vágott az eszük (még ha nincs is specializációja, egyszerűen meglátja a jó üzleti lehetőségeket és kiválóan szervez).

Aztán voltak azok a gyerekek, akiknek bár vállalkozók voltak a szülei, próbálták is őket erre a pályára terelni, de mégsem sikerült. Gyakorlatilag egyáltalán nem voltak integrálhatóak a rendszerbe, amiben felnőttek. Nem rendelkeztek azzal az attitűddel, céltudatossággal, magabiztossággal, amire szükség van (még ha örökölt birodalomról is beszélünk).

De ez a kérdés nem csak engem foglalkoztat – évszázadok óta gondolkodásra készteti a társadalomtudósokat, üzleti gurukat, sőt, még a hétköznapi embereket is.

De mi az igazság? Vajon a vezetők valóban „születnek”, vagy „készülnek”?

Mindenre látok példát, úgyhogy beleástam magam a szakirodalomba.

Először is, nézzük meg, mit is jelent valójában a „született vezető” kifejezés. A közhiedelem szerint a született vezetők már kisgyermekként megmutatják vezetői adottságaikat: karizmatikusak, határozottak, kitartóak és képesek befolyásolni társaikat (nem kihasználni (!), hatni rájuk). Ezt a nézetet támogatják azok a történetek is, amelyek híres vezetőkről szólnak, akik már fiatalon kitűntek vezetői képességeikkel.

De vajon ez az egész nem csak egy romantikus mítosz? A modern pszichológia és a vezetéstudományok azt mondják, hogy a vezetési képességek nagyrészt tanulhatók és fejleszthetők (magam is dolgozom rajta minden nap). Eszerint a vezetés nem csupán egy adottság, hanem egy komplex készségkészlet, amelyet lehet és kell is fejleszteni.

Például a társas intelligencia, ami alapvetően fontos egy jó vezető számára, nem feltétlenül veleszületett tulajdonság. Sok esetben ez a készség az élet során, különböző társas interakciókban és tapasztalatokban fejlődik ki. Lássuk az én példámat, pont ugyanolyan jól érzem magam egyedül, mint társaságban. Sőt, sokszor nincs is kedvem kimozdulni, de ha már ott vagyok, akkor meg tök jó. Ugyanígy a döntéshozatali képesség, a konfliktuskezelés vagy az empátia is fejleszthető képességek.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy a vezetői szerepek és stílusok változatosak. Egy jó vezető egy szervezeten belül teljesen másképp működik, mint egy másikban. Egy startupnál például más vezetői képességek szükségesek, mint egy több évszázados múltra visszatekintő multinacionális vállalatnál, ahol érdemes követni az alapértékeket (amellett, hogy azért vagy ott, hogy fejlődj te és veled a vállalat).

Tehát, ha a kérdés az, hogy „vezetőnek születni kell?”, a válasz nem egyértelmű igen vagy nem. Valóban vannak olyan emberek, akik természetes karizmával és vezetői képességekkel rendelkeznek. Azonban a vezetési készségek fejleszthetők, és sok ember válik sikeres vezetővé kemény munkával, tanulással és tapasztalatszerzéssel is.

Nem feltétlenül szükséges az, hogy gyermekkorodtól legyen előtted szakmai példakép. (legalábbis nem vezérigazgatóra van itt szükség feltétlenül – egy keményen, kitartóan dolgozó és folyamatosan „építkező” szülő szerintem a legnagyobb motivátor.)

Viszont hiszem, ha szorgalmas vagy, kitartó és korrekt, ha jó szakember vagy, nem is kell, hogy vezetőnek szüless (ha van ilyen). Az ember bármire képes. Vannak, akik picit bátrabbak, mint mások, vannak, akik szívesebben vállalják a felelősséget – mert ez még tüzeli is őket, és vannak, akik kifejezetten imádják ezt a pályát és nem teher nekik.

Mégis úgy gondolom, hogyha valakiben nincsen benne a magja, hiába nő fel egy birodalom közepén, hiába olvas üzleti könyveket vagy egyetemen felveszi ezeket a tantárgyakat… akkor az egyszerűen nincs ott. Hiába fejleszthető egy képesség, hogyha nincsen hozzá alap.

Mégis azt mondom, a vezetés sokrétű és bonyolult folyamat, amely nem csupán az adottságokon, hanem a tanulás, a tapasztalat és a személyes fejlődés összességén alapul. A vezetővé válás útja egyedi mindenki számára, és szerintem bárki számára elérhető, aki elszántan törekszik rá.

És bár vannak nekem is gyengébb pillanataim, amikor elképzelem, hogy máshogy is lehetne. Lehetne felállni az asztaltól mondjuk délután 4-kor (pénteken akár már 2-kor) és onnantól magánélet van. Sőt a teljes hétvége is mindig kizárólag magánélet. Ünnepek előtt is lehetne kivenni szabadságot, és nem füstöltetni a billentyűzetet még 23-án este. Igen, így is lehetne. Aztán eszembe jut az, hogy nekem ez kevés lenne. Bármennyire is megterhelő (mentálisan, fizikailag), ha elölről kezdhetném, ugyanide szeretnék megérkezni. És nem azért, mert ez a helyes és a másik nem, hanem mert nekem ez a jó. Mindent összevetve. 😊 Imádom a kihívásokat, feladatokat, a szervezést, a gondolkodást, a matekolást, a stratégiákat… minden drukkal és felelősséggel, amivel jár. Nem is beszélve azokról az értékes emberekről, akik körül vesznek és akiktől minden nap tanulhatok.

Tehát, nincsen egyértelmű válasz a kérdésre, nincs megoldásom nekem sem. Talán, az attitűdön múlik. Minden más a kemény munka és a szerencse egyvelege.

Azért nem árt, ha gyermekkorodban a lexikon esik a fejedre, és nem a pálinkás üveg. 😉

Nagy-Kozma Aletta